Egri kisgazdák a díszünnepségen

Fotó: szilvasvarad.hu

– Átadták a Szilvásváradi Lovasközpontot-

Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója, Nagy István agrárminiszter, Dallos Gyula, a magyar lovassport örökös bajnoka és Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője átvágta a nemzeti színű szalagot az új lipicai lovasközpont megnyitóján Szilvásváradon. Ezzel a Kincsem Nemzeti Lovas program keretében a legnagyobb vidéki beruházásaként Közép-Európa legújabb és legmodernebb lovasközpontja került nemzeti használatba.

6,8 milliárd forintból három ütemben, négy év alatt megvalósult fejlesztéssorozat a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházásaként meghatározó pillére a teljes hazai lovas ágazat megújításának!- ezt már Nagy István agrárminiszter mondta megnyitó beszédében, s hangsúlyozta: „A csaknem 10 hektáron megvalósult fejlesztés eredményeként az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fontos történelmi karaktert is őrző és megtestesítő lipicai lovasközpontja immár valamennyi lovas szakág számára ideális felkészülési és versenyzési lehetőséget biztosít. Egyúttal jelentősen növeli a régió és a település idegenforgalmi vonzerejét, így a térség gazdaságát is erősíti.”

Lovasugratás Nagykanizsán. – A kép forrása: zaol.hu

A fejlesztéssorozat első ütemében megújult és kibővült az immár 650 néző befogadására alkalmas, 15 boxos istállót is magában foglaló fedett lovardakomplexum. Ezt követte a felvonulási terület, majd a nagy lovaspálya nemrégiben befejeződött, 3,6 milliárd forintos korszerűsítése. Az utóbbi új lelátórendszert kapott, 6500 látogató befogadására alkalmas.

Felszereltsége a bemelegítő pályához hasonlóan minden nemzetközi szabványnak megfelel, speciális négy évszakos pályatalaja pedig kiváló nedvességelvezető és lólábkímélő A most átadott létesítményegyüttes többfunkciós kialakítású, így nem csupán lovas, de egyéb kulturális programok megrendezésére is alkalmas-  hangsúlyozta Dallos Andor az intézmény vezetője, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kezében egy kis lovacskával 907-ig visszamenően arról beszélt, hogy a magyarok kultúrájának szerves része a ló szeretete. „Lovas nemzet vagyunk, ez pedig olyan alapértékünk, melyet nem hagyhatunk veszni. Régen várt pillanat és ünnep ez az esemény Szilvásváradon, a településnek több mint hétezer éves múltja és háromezer éves lovas kötődése van.”

A nemzeti szalag átvágása után látványos lovas show-t várt a közönség, mert azt hirdették meg. Sajnálatos, hogy a szervezési csoport nem nyújtott maximálisat, mint ahogy a beharangozó alapján ezt várni lehetett. A VIP-szektor egyik szakasza teljesen üresen tátongott, s ezen felül még 2 szektor is szinte teljesen üres volt, s mindenfelé foghíjas sorokat vett fel a televízió is. A program rendkívül középszerűre sikeredett, amelyben legnagyobb csalódást Kappel Edit szabadidomár produktuma jelentett, legfőképpen azok számára, akik korábban már megismerkedhettek Hamza Viktória hasonló indíttatású produkciójával. Sasvári Sándor Zrínyi dalokat énekelt, melyek teljességgel idegenek voltak az est céljaitól. A szürke, elnyújtott produktumokat még a fenségesen felvonuló fogatok sem tudták feledtetni, sem a karusszelek, melyek vérszegényen múlatták az időt.

Sajnálatos, hogy nem esett szó arról sem, hogy kik, milyen vállalkozások húzták fel a betonteknőt, mely bentről fenséges látványt nyújt, kívülről azonban meglehetősen tájidegen létesítmény, amelynek a premierre a parkolója sem készült el, az emberek kétségbe esetten keresgéltek helyet kocsiiknak és a főúton veszélyesen szlalomoztak egyik helyről a másikra.

Sajnálatos, hogy ilyen nemes szándékhoz – más esetben is tapasztalhatóan-  számos amatőr mozzanat csapódik,mely a magyar kultúra szolgálatának felemelő szándékához képtelen felnőni.

Heti Hang Szóró—Hangosan mindenről, ami nekünk fontos