Magyarország Kormánya 2018-at a családok évének nyilvánította. Ebből a magyar nemzeti parkok is kiveszik részüket, hiszen a családbarát ökoturizmus legnagyobb volumene a nemzeti parkoknál van.
Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára az eseménysorozat nyitányaként szolgáló Testi-lelki feltöltődés – az öko – turisztika szerepe az egészség-megőrzésben című konferencián, pénteken, Sopronban. Az államtitkár elmondta: a családok éve jegyében a nemzeti parkok hete programsorozat záró hétvégéjét a családoknak szentelik, külön nagycsaládosoknak szóló programkínálat összeállításával. Hozzátette: az idei rendezvénynek az ad különös jelentőséget, hogy 20 éve vált a nemzeti parkok tevékenységének szerves részévé az ökoturizmus, a természetvédelmi bemutatás hatékony eszközeként.
A Magyar Nemzeti Parkok Hete öko – turisztikai rendezvénysorozatot immár 12. alkalommal rendezik meg, amelyre idén is egy héten át várják az érdeklődő szakembereket, látogatókat, családokat. A hétvégén a sok színes és érdekes természetismereti program bizonyosan sok látogatót vonz majd a soproni Várkerületbe. Az érdeklődők a „zöld forgatag” keretében megismerkedhetnek hazánk tíz nemzeti parkjával, a Magyar Nemzeti Parkok öko – turisztikai kínálatával, valamint megkóstolhatják és meg is vásárolhatják az egyedi íz világú és minőségű Nemzeti Parki Termék védjeggyel ellátott termékeket. Az eseménysorozat folytatásában, május 28-a és június 3-a között pedig valamennyi nemzeti parkban gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, egyéb családi programok várják az érdeklődőket földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron. A Magyar Nemzeti Parkok színesen összeállított ajánlataikkal mind az állat- és növényvilág, mind a földtani értékek szerelmeseinek kedveznek.
Részletes információk a htttp//:magyarnemzetiparkok.hu/mnph/ öko – turisztikai weboldalon, valamint a www.facebook.com /MagyarNemzetiParkok felületen találhatóak. (Forrás: AM Sajtóiroda, kormany.hu)