Újabb segítséget kapnak a gazdák a rendkívüli aszály miatt: mezőgazdasági kamattámogatási program indul, így a hitelek kamatából akár 14 százalékot is átvállal az állam. Történelmi szárazság pusztított idén nyáron Magyarországon, több mint egymillió hektárt érintett az aszály. A növénytermesztők és az állattartók is nehéz helyzetbe kerültek. Sokan csak hitelből tudnak nekilátni az őszi munkáknak – hangzott el az M1 Híradóban.
Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány: az agrár Széchenyi kártya programjában nagyon kedvező, csupán három százalékos kamattal vehetnek fel pénzt az aszálykárosultak. Ezt Nagy István agrárminiszter jelentette be a közösségi oldalán.
„A Kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó újonnan felvett Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahiteléhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb tizennégy százalékos kamattámogatást biztosít, mindezt oly módon tesszük lehetővé, hogy a felvételre kerülő hitelek éves kamatterhe három százalék legyen” – mondta a tárcavezető.
A kiemelt támogatás a tervek szerint azokra az új kölcsönökre vonatkozik majd, amelyeket idén év végéig megkötnek.
A programhoz szükséges jogszabály-módosításokat az agrártárca soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitelhez minél hamarabb hozzáférhessenek a károsultak.
Szakemberek szerint az elmúlt 120 év legszárazabb időszaka volt az idei. Augusztus végéig 1 millió 300 ezer hektárnyi szántóról és ültetvényről jelentettek aszálykárt – a MAGOSZ szerint ilyenre még sosem volt példa Magyarországon.
„Közel ezer milliárdra saccolható a kárnak a mértéke, érinti ugyanúgy a szántóföldi kultúrákat, a kukorica gyakorlatilag a teljes országban lesült, de ami igazán tragikus az az állattartás, ahol nemcsak, hogy a takarmány ára, igencsak felszaladt, hanem gyakorlatilag nincs az országban” – nyilatkozta Cseh Tibor, a MAGOSZ megbízott főtitkára.
Sok gazdának nincs miből megkezdeni az őszi munkálatokat, így arra kényszerülnek, hogy hitelt vegyenek fel. Ebben segít nekik a kormány.
Forrás: hirado.hu