A nyári időszak hagyományosan igazán élmény gazdag Mezőtúron. A város önkormányzata és a szervezők, a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft., valamint a Mezőtúr Város Sportjáért Alapítvány színes, nyári rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
Idén augusztus 7–11. között rendezik meg a Túri Fesztivált és augusztus 12-én a Túri Vásárt, annak színes vásári forgatagával és egész napos színpadi előadásokkal és tűzijátékkal. A programsorozatot mindig fokozott érdeklődés előzi meg, hiszen nagyon sokan kíváncsiak rá, hogy ebben az évben milyen produkciókat láthatnak. A programokra kilátogatóknak nem lesz okuk panaszra, a kulturális kínálat sokszínűsége, minősége és mennyisége minden igényt kielégít. A hivatásos művészek előadásain túl lehetőséget kapnak a helyi amatőr művészeti csoportok is a bemutatkozásra. Különlegesség, hogy idén először Nemzetközi Vízilabda Fesztiválra is sor kerül, ahol természetesen a vízilabdatornáé a főszerep, de különböző kiállítók, szakmai előadók, vendéglátósok és fellépők teszik igazán színessé a hetet minden korosztály számára. A testvértelepülésekről érkezett vendégek is ebben az időpontban látogatnak el a városba. Aki szereti a finom falatokat, az sem fog csalódni, hiszen ezen a napon a kulináris élvezetek tárháza is bőséges kínálattal várja vendégeit. Valamint ismét lesz a vásárban főzőverseny is, amelyre várják a jelentkezőket. A Túri Vásár napján, megannyi program mellett, délelőtt 10 órától délután 18 óráig ingyenes városnéző kisvonat várja az érdeklődőket. A kisvonat Mezőtúr nevezetességeit veszi sorra, emellett pedig nagy öröm a kisgyermekek számára, akik önfeledten élvezhetik a vonatozást. Az est nagykoncertjén immár hagyományosan a Re Public-együttes lép fel. (Forrás: hírstart /Jász-Nagykun-Szolnok megye/szoljon – Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hírportál – www.turivasar.hu)
(Fekete Ferenc kép)
Fekete ferenc, a Kisgazda Polgári Egyesület Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Szervezetének az elnöke: a Turi Vásár és az ehhez kapcsolódó kulturális események hagyományosan hozzátartoznak a megye életéhez. ilyenkor van lehetőség egy sor népi kismesterség bemutatkozására is. Napjainkban különösen a mezőtúri fazekasság éli reneszánszát. Messze földön híresek a mezőtúri fazekasok kiváló termékei. A város egykoron gabonaberakó kikötőváros volt. Ma, a negyedik Orbán-kormány hivatali idejében soha nem látott fejlődés előtt áll. A Túr-folyó legalsó hét kilométeres szakasza ma is nagyhajók közlekedésére alkalmassá nyilvánított vízi út, amely a Hármas-körösbe torkollik. A jövő fejlesztéseinek feladata a személyhajózás kialakítása a városban, mert a város folyamatosan bővülő idegenforgalma igényelné Mezőtúr belvárosából induló kiránduló hajójáratokat. Jelenleg a Mezőtúri Hajózási Kft. a Szarvasi Körös-holtágon üzemelteti a Balatonról ideérkezett 80 személyes „Boglár” motoros hajót. Mezőtúr turisztikai jelentőségének a felértékelődése miatt újabb személyhajó megvásárlása is indokolt lehet. (KPE)