A Polgári Kisgazdák Szegeden, a Tisza parton ünnepeltek Szent István napján.
Az ünnepi beszédben Turi-Kovács Béla elmondta, hogy már Géza fejedelem a nyugati –római kereszténység, keresztény államok mellett döntött.
Első István, Géza fejedelem fia tudatosan Rómától kért koronát, amelyet a Pápa II. Szilveszter a német császár, III. Ottó teljes jóváhagyásával adott meg Magyarország számára.
István királyunk kemény munkájának, elkötelezett hívő keresztény meggyőződésének köszönhetjük, hogy az őt követő egy század alatt Magyarországon a kereszténység végérvényesen gyökeret eresztett, létrejött a keresztény család, a haza és isten fogalma.
Ma számos vitánk van a Európai Unióban, sokszor méltatlanul támadnak minket, de tudatában vagyunk annak, hogy Európa részei vagyunk, szükségünk van Európára, de Európának is ránk.
Sokat kaptunk és adtunk a nyugati keresztény világnak, ezért minket nem lehet másnak, csak teljes jogú tagnak elismerni, elfogadni.
Az elmúlt ezer évben Magyarország bástyaként állt Európa keleti végeinél, számíthattak ránk, de mi is megkaptuk a segítséget tatárral, törökkel szemben.
Európa nem felejtheti, hogy Magyarország saját testével védte a nyugatabbra fekvő országokat, de mi se feledjük, hogy a nyugati segítségnek köszönhettük 100 év előnyt kapuk a balkáni országokkal szemben, amikor a közös keresztény erők Magyarországot a XVII. század végén felszabadították a török iga alól.
Magyarországnak ma erős, nagy támogatottságú kormánya van, amely kész mindenkor Európával közösen minden támadással szemben fellépni, de őrzi, biztosítja saját határait, szuverenitásából csak annyit engedhet, amennyi a közös védelemhez szükséges.
(Fotók: KStG Kollár Ferenc, tudományos kutató)