A Fidesz-KDNP támogatottsága továbbra is erős, a teljes felnőtt magyar lakosság 38 százaléka szimpatizál velük – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített közvélemény-kutatásából.
Az októberre vonatkozó felmérés szerint a második helyen továbbra is a Jobbik található a múlt havival megegyező, 10 százalékos táborral, az MSZP–Párbeszéd pedig szintén megtartotta 5 százalékos népszerűségét, míg a DK a teljes népesség 4 százalékának támogatására számíthat. A felmérés szerint az LMP már csak a választópolgárok két százalékát tudhatja maga mögött. A párt a népszerűsége így megegyezik a már hónapok óta ezen a szinten álló Momentuméval és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártéval. Az újonnan alapított Mi Hazánk továbbra is egy százalékon áll a kutatás szerint. A voksoláson részvételüket ígérő választópolgárok pártpreferenciái kismértékben változtak szeptemberhez képest: a Fidesz–KDNP továbbra is megszerezné a szavazatok abszolút többségét, 51 százalékát; a második helyen álló Jobbik 17 százalékon áll. (Forrás: Magyar Idők)