Holnap mutatja be Orbán Viktor a magyar uniós elnökség programját az Európai Parlament ülésén, Strasbourgban. A miniszterelnök ma délután nemzetközi sajtótájékoztatót is tart, amelyet fél háromtól élőben követhetnek.
A miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be arról, hogy mi várható szerdán Strasbourgban.
„Magyarország adja az Európai Unió soros elnökségét ebben a fél évben. Bemutatjuk a programunkat, ezzel ébresztőt akarunk fújni az Európai Parlamentben is. Európa súlyos bajoktól szenved a migráció miatt, és a gazdasági teljesítmény hanyatlása miatt is. Ez egy parlamenti vita, bemutatjuk a programot, aztán lesz egy kis lökdösődés, csihi-puhi, ahogy az már csak lenni szokott” – fogalmazott Orbán Viktor.
Mint ismert, a miniszterelnök holnap ismerteti a magyar uniós elnökség legfontosabb célkitűzéseit. Ezek közül kiemelt helyen szerepel egy versenyképességi paktum tető alá hozása még az év vége előtt – hangzott el az M1 Híradójában.
Elemzők szerint Orbán Viktor egyik fontos üzenete a magyar békemisszióról szóló beszámoló lehet.
A magyar kormányfő ma már Strasbourgban többek között a Patrióták EP-frakciójának ülésén is részt vesz. Az M1-nek nyilatkozó elemző szerint a régi, hagyományos pártokkal szemben ez az új formáció valódi válaszokat képes adni az európai emberek problémáira.
„Úgy látszik, hogy a hagyományos pártok elveszítik a választókkal való kapcsolatukat, egyre inkább egy zárt körben gondolkodnak, egy buborékban. Ezzel szemben jönnek létre azok a patrióta erők, amelyekről a magyar miniszterelnök is beszélt, és mondjuk úgy, ebből a szempontból Magyarország és a magyar politika egy előfutára volt annak, ami Európában történt és történik. Nagyon sokan mintaként tekintenek arra, amit a magyar miniszterelnök véghez vitt” – mondta Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány programvezetője.
Forrás: hirado.hu