Új realitás jön, új dolgok fognak történni – értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába.
A kormányfő azt mondta, az amerikai elnökválasztás után az európai elit semmilyen új realitásról nem vesz tudomást, pedig ha a január 20-án hivatalba lépő új elnök, Donald Trump a töredékét is megvalósítja annak, amit vállalt, a világ hatalmas változások előtt áll.
Érdemes lenne Európának rájönnie arra, hogy egy új realitásban fog élni, új dolgok fognak történni, olyanok, amelyekről korábban nem is álmodtak, legfeljebb a magyarok – hangsúlyozta.
Orbán Viktor elmondta, ha véget ér a háború, akkor megszűnhetnek az európai gazdaságot gyötrő szankciók. Hozzátette, Magyarország szerint a szankciókat minél hamarabb, minél szélesebb körben, ha lehet, teljesen fel kell számolni, ha ez sikerül, megszűnik az inflációs korszak és elindulhat végre a gazdasági fellendülés, visszatérhet a jólét Európában.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Forrás: hirado.hu, MTI