Szeged – Egy szegedi egyetemi kollégium lakói PET-palackokból építenek tutajt, és azon kelnek át pénteken a folyón. A kalandos és hagyományteremtő célú akcióval a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem fontosságára akarják fölhívni a figyelmet.
– Az építőanyagot, a nagyjából 800 PET-palackot már összegyűjtöttük a saját kollégiumunkban, de az apáthysok is adtak bele két zsákkal. Ezekbe úgy 1000-1200 liter levegő fér. Egy fizikus PhD-s hallgató pedig segített nekünk, és kiszámolta, hogy ha ezt megfelelően rendezzük el, elég lesz ahhoz, hogy ketten vagy hárman stabilan fönnmaradjunk a vízen – magyarázta a végzős élelmiszermérnök-hallgató, Sipos Áron, aki a szegedi Kaszap István Kollégiumban élő nagyjából harminc társával együtt eredeti ötlettel állt elő.
A koleszban összegyűlt PET-palackokból állítanak össze egy négy raklapnyi felületű műanyag tutajt, amellyel pénteken vízre szállnak a szegedi Foka Ökokikitőnél, és kishajós kísérettel áthajóznak a túlpartra, az újszegedi Laposra. A kalandosnak és látványosnak ígérkező akció után ünnepélyesen összetapossák, és szelektív hulladékgyűjtőbe viszik az úszóalkalmatosság alkatrészeit.
A kezdeményezés a csapatépítés és szórakozás mellett demonstráció is a városlakók felé: a résztvevőknek az a céljuk, hogy fölhívják a figyelmet a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.
– Láttuk, hogy egy hét alatt is rengeteg PET-palack gyűlik össze, főleg nyáron. Ez adta az ötletet a tutajos akcióhoz. Mindenki nyitott volt rá, a koleszosoktól a hatóságokig, sőt az NKM Szegedi Vízisport Egyesület és a Foka Ökokikötő még támogatóként is beszállt – mondta el Balog Péter gyógyszerészhallgató, az akció másik ötletgazdája.
– A kollégiumban a környezeti team tagjai vagyunk, és nagy hangsúlyt fektetünk a szelektív gyűjtésre, de készítettünk már komposztálót és madáretetőket is a kolesz kertjébe – tette hozzá Áron, aki társaival együtt hagyományteremtő rendezvényt szeretne létrehozni az akcióval. Jövőre például lehetne egy kollégiumok közti versenyt is szervezni belőle – vetette föl az ötletet.
(Délmagyarország, T.R.)