Peter Pellegrini: Szlovákia nem bojkottálja a magyar elnökséget

Fotó MTI, Bruzák Noémi

Szlovákia nem fog csatlakozni semmilyen kísérlethez, aktivitáshoz, amellyel bojkottálni akarják a magyar elnökséget – mondta Peter Pellegrini szlovák államfő Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a szlovák kormány képviselői részt fognak venni és támogatni fognak minden magyar tevékenységet. Nem hiszi, hogy büntetni kell valakit azért, mert párbeszédet kíván kezdeményezni – hangsúlyozta.

Pellegrini megköszönte Magyarország ígéretét, hogy 2025 végéig meghosszabbítja Szlovákia légvédelmét.

Elmondta, hogy a gazdasági segítségnyújtás tovább fejlődik a két ország között, amely nemcsak árucserére vonatkozik, hanem a munkaerőre is.

Kitért arra is: kiemelt figyelmet fordítanak a határinfrastruktúrára, az eddigi 16-ről 40-re emelkedett az átkelőhelyek száma, s további figyelmet fordítanak majd a vasúti határkapcsolatokra.

Peter Pellegrini felajánlotta Szlovákia tapasztalatait és szakértelmét az atomenergia területére vonatkoztatva. Elmondta: egyetértettek abban is, hogy a V4 életképes projekt, s minden olyan kérdésben, amelyben közösek a nézeteik, egységesen kell fellépni. Hozzátette: több téma van, ilyen az illegális migráció kérdése, vagy a mezőgazdaság védelmére vonatkozó kérdések.

Elmondta:

megkérte Sulyok Tamást arra is, hogy Magyarország prioritásként soroljon be elnöksége alatt a Szlovákia számára fontos kérdéseket is,

így például az Európában eltérő minőségű élelmiszerek kérdését.

Pellegrini megköszönve a magyar kormány infrastrukturális beruházásait, elmondta: a magyar közösségek Szlovákiában teljesen intergrálódtak, nincs feszültség, nyitott problémák nincsenek. Kitért arra is, hogy kisebbségi kérdésekben tanácsadó segíti munkáját. A szlovák államfő elmondta: megbeszélésükön Sulyok Tamást hivatalos látogatásra hívta Szlovákiába.

Forrás: hirado.hu, MTI