A zöldenergia előállítása korunk egyik legnagyobb kihívása. Világszerte feltalálók ezrei munkálkodnak rajta, hogy minél hatékonyabban és környezetkímélőben „hajtsák igába” a napot és a szelet.
Egy madridi székhelyű zöldenergia-vállalat úttörő találmánya most új perspektívát nyithat a megújuló energiaforrások felhasználásában.A PENGÉK NÉLKÜLI 3 MÉTER MAGAS, HENGER ALAKÚ TURBINÁK A SZÉL ENERGIÁJA SEGÍTSÉGÉVEL REZEGVE TERMELNEK ÁRAMOT.A Vortex Bladeless startup által létrehozott modell a közelmúltban elnyerte a norvégiai Equinor energiaipari vállalat támogatását, amely a céget az energiaszektor tíz legizgalmasabb startupja közé sorolta, és felajánlotta a vállalkozás számára az izgalmasnak tűnő fejlesztés támogatását.
David Yáñez, a Vortex Bladeless feltalálója elmondta,
a cég technológiája nagyban különbözik az eddigi szélerőművektől, és igazi hiánypótló lehet azokon a helyeken, ahol a hagyományos szélerőművek nem telepíthetők”.Ide tartoznak azok a városi és lakóövezetek, ahol a hagyományos szélerőművek építésére korlátozott a hely, mivel a penge nélküli turbinák kisebbek és jól működnek akár a közepes vagy alacsony szélsebességű régiókban is – mondta.
A Vortex lapát nélküli szélmalom-oszlopok 3 méter magasak és előre-hátra ringatóznak. A mérnökök úgy tervezték, hogy a turbina a szél tartományában mozogjon. Az örvénytengely aerodinamikai hatását alkalmazva és a keletkező rezgést maximalizálva megragadja a szél energiáját. Ez elég ahhoz, hogy villamos energiává alakulva jó alternatívát jelentsen a környezetbarát helyszíni zöldenergia termeléshez.
Az innováció lehet az otthoni napelem alternatívája vagy épp annak társa.
Jól kiegészítik egymást, mert míg a napelemek nappal áramot termelnek, éjszaka általában a szélsebesség egyébként is nagyobb.”
– jegyezte meg a szerkezet feltalálója.
A technológia előnye az is a hagyományos turbinákkal szemben, hogyAZ ÜZEMELTETÉSI ÉS KARBANTARTÁSI KÖLTSÉGEI SOKKAL KISEBBEK: BECSLÉSEK SZERINT A VORTEX TURBINÁK UGYANANNYI ENERGIÁT TERMELNÉNEK MINTEGY 45 SZÁZALÉKKAL KEVESEBB KÖLTSÉGGEL.Ezenkívül a penge nélküli kialakítás nem veszélyezteti a vonuló madarakat és a városi környezetben is használható, mert az emberek számára gyakorlatilag észrevehetetlen frekvencián kelt zajt.
A berendezés egyelőre kis méretű, ezért a cég partnert keres ahhoz, hogy létrehozza a turbina 140 méteres, 1 megawatt teljesítményű prototípusát.
Alpha 311
Eközben egy másik, az angliai Kent városából induló startup találmánya, egy olyan kisméretű, függőleges szélturbina, amely gyakorlatilag szél nélkül képes villamos energiát termelni. Az Alpha 311 újrahasznosított műanyagból készült 2 m-es szerkezet, amelyet úgy terveztek, hogy akár az autópálya melletti lámpaoszlopokhoz is rögzíthető legyen, és áramot termeljen az elhaladó autók által kiszorított levegőből.
Egy turbina akár 20 négyzetméter napelemmel egyenértékű energiát is képes előállítani, így az utak mellett telepített rendszer áramtermelése több mint elegendő lenne a lámpák működtetéséhez, illetve a helyi energiahálózat ellátásához.
SkySails sárkány
Mind közül talán a legambiciózusabb vállalkozás a német SkySails startupé, amely az automatizált sárkányai segítségével közvetlenül az égből hasznosítja a szélenergiát.
A 400 méteres magasságba felrepülő sárkány egy csörlőhöz kötött kötelet és egy generátort húz a földön, és az égbe emelkedve villamos energiát termel majd ezt lejuttattja.
Stephan Wrage, a SkySails vezérigazgatója szerinta levegőben lévő szélenergia rendszer az emberekre és a környezetre gyakorolt hatása szinte minimális, mivel nagyon csendesen működnek és alig vetnek árnyékot.”
Bár a projektek még kezdeti szakaszban járnak, a zöld energia úttörői máris állítják, hogy az óriási, propelleres erőművek és a turbinák, nem az egyetlen módjai a szél erejének kiaknázására. Mindenesetre az eddigi eredményeik biztatóak és azt jelzik, hogy a penge nélküli rendszerek valóban fordulatot hozhatnak a hatékony és környezetbarát szélenergia-termelésben.
Forrás: origo.hu