Soros-alapítvány egykori igazgatója: Ha baloldali kormány lenne Magyarországon, akkor máshogy állna hozzá a nemzetközi média és az Európai Unió is

A gazdasági bevándorlók és Soros György. - A kép forrása: pestisracok.hu

Ha baloldali kormány lenne Magyarországon, akkor máshogy állna hozzá a nemzetközi média és az Európai Unió is – erről beszél a Soros-alapítvány egykori igazgatója egy nyilvánosságra került felvételen. Szerinte ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak, akik mindent megtesznek, hogy a nekik kedves politikai erő kerüljön hatalomra – számolt be róla az M1 Híradó.

A Magyar Nemzet internetes portáljára vasárnap reggel került ki egy újabb video-interjú, ami a Soros-alapítvány egykori igazgatójával készült. Andrej Nosko a beszélgetésben elismeri: a Magyarországot ért bírálatok mögött valójában politikai elfogultság van. Úgy fogalmaz: a balliberális elit mindent megtesz egy ország lejáratására, ha nem a nekik kedves politikai erő kormányoz ott.

A volt Soros-alapítványi vezér úgy fogalmaz: Egyszerű realitás, hogy a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak.

Megdöbbentő az is, amikor az egykori Soros-alkalmazott a magyar médiatörvényt ért balliberális kritikákról rántja le a leplet.

„Jót szórakoztam – elég perverz szórakozás volt, már elnézést – amikor a magyar médiaszabadságot Monika Benová szlovák szocialista EP képviselő bírálta, aki a magyarnál egy sokkal korlátozóbb törtvényt szavazott meg a saját hazájában.

Benovának tehát volt képe azt a médiatörvényt kritizálni, amely feleannyira sem volt olyan korlátozó, mint amelyet a saját pártja otthon, Szlovákiában megszavazott

– fogalmazott Andrej Nosko, aki a Magyarországon is jól ismert Freedom House-ról, a Soros Györgyhöz ezer szállal kötődő civilszervezetről és annak objektivitásáról is beszélt.

Elég irritáló volt a Szlovákiával foglalkozó fejezetük. Elemzés helyett gyakorlatilag agitprop anyagot írtak. Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesít jól. Akkor akármit is csinálnak, nem elég jó” – mondta a szakember.

A Magyar Nemzet már korábban is szemezgetett olyan interjúból, amely a Soros Györgyhöz köthető Andrej Noskoval készült.

A külföldi tudósításokban azt állítják, hogy a magyar kabinet nem népszerű és csak cselszövésekkel és a szabadságjogok megnyirbálásával képes hatalmon maradni” – fogalmazott a Nyílt Társadalom Alapítvány egykori igazgatója.

De a balliberális index és a 24.hu korábbi munkatársával, Kálmán Mátyással készült beszélgetésekből is érdekes részleteket hozott nyilvánosságra a lap. Ezekkel lelepleződik a balliberális propaganda-újságírás.

Nem lehet tudni, hogy az adott újságíró éppen kapott-e egy meghívást egy jó kis hotelbe, és mennyit ajánlottak neki, hogy azt írja meg, amit vissza akarnak hallani a médiából

– mondta Kálmán Mátyás

Az újságíró a személyes tapasztalatáról is beszélt: „Meghívtak Brüsszelbe és Strasbourgba, hogy egyedi eseményekről tudósítsak. Ilyen szituációkban az újságírókat gyakorlatilag utasítják, hogy hova menjenek, és kivel beszéljenek”.

A magukat mindig függetlennek és objektívnek tituláló újságírókról Kálmán Mátyás azt is elmondta, hogy a munkájukat gyakran kontrollálják, tehát irányítják és ellenőrzik az NGO-k.

Nos, úgy gondolom, hogy a legtöbb NGO ezt teszi, az Amnesty Internationalt is beleértve.

Szerintem ez egy mérföldkő, ez a videó, amelynek részleteit megismerhettük a MN tálalásában. És azt is kijelenthetjük, hogy innentől új időszámítás kezdődik a Soros Györgyhöz köthető intézmények, újságok, civilszervezetek, álcivil jogvédők és minden egyéb hasonló szervezet kapcsán” – emelte ki ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője

Az alkotmányjogász hozzátette, az összes olyan európai parlamenti képviselőt és uniós biztost – aki talákozott Soros Györggyel és bebizonyosodik róla, hogy csak azért tüntette fel rossz színben Magyarországot, mert erre kérték őt – le kellene mondatni, és távozniuk kellene a közéletből.

Forrás: hirado.hu