Stabilitás és növekedés

Fotó: kormany.hu

Varga Mihály tartott lakossági fórumot a Turisztikai Központban, Baján. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az elmúlt nyolc esztendőben rengeteg sikeres fejlesztést tudhat maga mögött az ország, az egyik legfontosabb célkitűzés pedig az, hogy a gazdasági növekedés ne lassuljon. A két legkiemelkedőbb, mindenkit foglalkoztató témának a demográfia alakulását és a migrációt tartja a miniszter.

A Turisztikai Központban nem maradt üres szék Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fórumán március 19-én, hétfőn.

A rendezvény első perceiben Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a vendégeket. – Alig húsz nap van hátra a választásokig. A voksoláson el kell döntenünk, hogy milyen jövőt szeretnénk önmagunk és gyermekeink számára.

Ha összehasonlítjuk a 2010-es adatokat a mostaniakkal – mondta Varga Mihály –, akkor azt láthatjuk, hogy közel 750 ezerrel többen dolgoznak, mint nyolc évvel ezelőtt. A gazdaságban van még tartalék, a teljesítmény tovább növekedhet, ha megmaradunk ezen az úton.

A demográfiával kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: tavaly 40 ezerrel lettünk kevesebben, 2050-re pedig – az előzetes becslések alapján – 8.2 millióra csökkenhet hazánk lakossága. – Az egyik legnagyobb kihívás ennek a folyamatnak a megfordítása.

A migráció Európában és az ENSZ-ben is fontos téma, bennünket pedig jelenleg is érint. Azt látni, hogy Észak-Afrika és az arab országok is jelentős népességkibocsájtók, jelenleg közel 60 millió ember vár arra, hogy útnak indulhasson. A kötelező kvóta elfogadásával hazánknak több ezer embert kellene befogadnia. Az csak illúzió, hogy a migránsok elősegítik a gazdasági növekedést, viszont erőteljes társadalmi és kulturális hatása lenne a bevándorlásnak – hangsúlyozta Varga Mihály.

(zsigorobert.hu)

Dancsa Bálint a KPE Bács-Kiskun megye 6. választókerületi vezetője felhívja a Polgári Kisgazdák figyelmét, hogy a választókerületben a Fidesszel közös jelöltünk Zsigó Róbert.