Százak tanulták meg az újraélesztést Heves megye iskoláiban

A kép forrása: ujraelesztes.blog.hu

Dr. Ördög István a KPE Heves megyei elnöke szerint ezek a programok közelebb hozzák a gyerekeket egymáshoz és a felnőtt társadalomhoz is. Az, hogy segíteni tud bajbajutott embertársain, hozzájárulhat ahhoz, hogy felelősségteljes felnőtté váljon.

Dr. Ördög István

Október 16. az újraélesztés világnapja, amelyen az életmentő jártasságok elsajátításának fontosságát hangsúlyozzák világszerte. Kedden ennek apropóján megyénk öt iskolájában szerveztek a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt megyei önkéntesei nagyszabású versenyt.  – A reggeli órákban az Eszterházy Károly Egyetemen és a megye öt középfokú oktatási intézményében, Egerben a Szilágyi Erzsébet, a Dobó István, a Gárdonyi ­Géza, a Neumann János és a ­Kossuth Zsuzsa gimnáziumban, Gyöngyösön a Berze Nagy János gimnáziumban indítottak versenyt vöröskeresztes önkéntesek. – A szervezők egy mobil-applikáció segítségével követték nyomon, melyik intézményben hány érdeklődőt sikerült toborozni a kortársaik közül. Mivel 97 éve alakult meg a szervezet ifjúsági tagozata, az elsődleges cél az volt, hogy iskolánként legalább kilencvenhét diákot ismertessenek meg az újraélesztés technikájával. – Fél tízkor a Neumannban már közelítettek a százas létszámhoz. Mint Bujpál Dorián szervezőtől megtudtuk, mindent latba vetettek a sikerért. Az iskola vezetésével már korábban egyeztettek a délután két óráig tartó programról, s minden támogatást megkaptak. A biológiatanár maga is mozgósította a diákokat: mindenkinek ígért egy ötöst, aki bekapcsolódik az akcióba. A motiváció sikeresnek bizonyult. – A Szilágyi Erzsébet gimnáziumban – nyílt nap lévén – minden fiatalnak volt ideje csatlakozni az önkéntesekhez, akik egyenként mutatták meg a helyes technikát az érdeklődőknek az úgynevezett ambu-babákon. Mint azt Viroszt Esztertől, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt (MIVK) megyei elnökétől megtudtuk, itt is nagyon sokan próbálták ki az újraélesztés legfontosabb elemeit. – A gyöngyösi Berzében a könyvtárban zajlott az akció, ami ugyancsak nagyon népszerűnek bizonyult. Csörgő Kata önkéntes tájékoztatása szerint délelőtt tízig közel kilencven tanuló csatlakozott hozzájuk. – Az egri Gárdonyi gimnáziumban is remekül startolt a program: 11 óráig százharmincöten tettek próbát. Itt a testnevelésórákból is lecsíptek némi időt, egész osztályok vettek részt az akcióban. Suszter Dominik önkéntestől megtudtuk, a tanórák közti szünetekben is sokan keresték fel őket. – Az Eszterházy egyetem B épületének aulájában zajlott a versengés. Ott jártunkkor legalább öt-hat fiatal várakozott, hogy próbát tehessen. Az önkéntesek türelmesen elmagyarázták, megmutatták, miként kell sikeresen újraéleszteni bajba került embertársunkat. – Harminc ütemes, erőteljes mellkas-kompresszió kulcsolt kezekkel, illetve két belégzés szájon keresztül. Ezt kell ismételni kitartóan, amíg a szakszerű segítség – orvos, mentő – a helyszínre érkezik. A technika elsajátítása mindössze néhány percet igényel, ám életet menthet. – Rengeteg diák kapcsolódott be a tegnapi versenybe. – Veréb Alexandra ifjúsági önkéntes érdeklődésünkre elmondta, a megyében, s az országban is első alkalommal szerveztek ilyen akciót. A kezdeményezés ötlete a gyöngyösiektől származik, s azonnal jó visszhangra talált. A tegnapi versenyre hetek óta készültek az intézményekben. Egyeztettek az iskolavezetéssel, létrehozták a kapcsolódó mobil­-applikációt. – Bár a legtöbb életmentőt megmozgató intézmény vöröskeresztes csoportját a szervezet megyei irodája jutalmakkal ösztönzi az elsősegélynyújtás további népszerűsítésére, nyugodtan kijelenthető, verseny ide, verseny oda, a tegnapi napon mindenki nyert az akcióval. – Szükség van az ilyen programokraBíró Balázs, az Eszterházy Károly Egyetem hallgatója rekreáció-egészségfejlesztést tanul. Számára nem sok újdonságot tartogatott a bemutató, pontosan ismeri az újraélesztés fogásait. Tanulta és gyakorolta már ezt a jogosítvány megszerzésekor, ám az életben ­szerencsére nem volt még szüksége e tudásra. Ennek ellenére úgy véli, a technikát minél szélesebb körben kell népszerűsíteni, ezért ő is fontosnak érezte, hogy csatlakozzon az akcióhoz. – Az Országos Mentőszolgálat is programokat szervezett tegnap szerte az országban. Egerben a Szala-parti mentőállomáson várták az érdeklődőket. Elhangzott: egyre többen szeretnék megismerni az életmentés alapvető lépéseit. Annál is inkább, mert ismert: Magyarországon évente több ezer ember veszti életét hirtelen szívleállás miatt. (heol.hu, Barta Katalin)