Szijjártó Péter a CNN-nek: Csak tárgyalásokkal lehet igazságos békét elérni Ukrajnában

Fotó forrása Szijjártó Péter Facebook oldala

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a CNN-nek washingtoni látogatása alkalmából.

Szijjártó Péter a The Lead with Jake Tapper című műsorban elmondta: mi, akik a háború szomszédságában élünk, máris érezzük annak hatásait. Több mint 1,3 millió ember menekült Magyarországra Ukrajnából, a háború magas inflációt és energiaárakat okoz. Magyarország álláspontja szerint abba kell hagyni a vérontást, de az Európai Unió és a NATO eddig tett lépései nem elegendőek, mert a helyzet egyre rosszabbodik.

A miniszter úgy fogalmazott:

ha nem vagyunk képesek megállítani a háborút, további százezrek halhatnak meg.

Ennek a konfliktusnak nincs megoldása a harctéren – hangsúlyozta. Szijjártó Péter szerint az elmúlt két és fél évben hiába érkezett rengeteg fegyver Ukrajnába, mégsem sikerült fordítani a harcok menetén, az oroszok továbbra is jelen vannak. A magyar álláspont szerint tárgyalóasztalhoz kell ültetni a feleket, hogy olyan megállapodás születhessen, ami tartós és igazságos békét teremt a térségben.

Szijjártó kérdésre válaszolva kifejtette, hogy Donald Trump elnöksége idején jobbak voltak a magyar-amerikai kapcsolatok, és hazánk abban érdekelt, hogy ezek a kapcsolatok javuljanak.

„Tapasztalataink szerint erre nagyobb esély van, ha az Egyesült Államok elnöke Donald Trump lesz”

– jelentette ki a műsorban a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: hirado.hu