A Somssich Antal Általános Iskola diákjai az IMRO Nonprofit Kft. támogatásával projektnapot tartottak 2019., február 27-én. A projekt fókuszában a hulladékgazdálkodás és hulladékgyűjtés volt.
Az iskola 6. osztályos diákjai műsorral igyekeztek felhívni diáktársaik figyelmét a hulladékkezelési problémákra. Központi gondolat a „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” jelige szerint jelent meg.
Iskolánk pedagógusai négy helyszínen mutattak be alternatívákat a tanulóknak a tudatos fogyasztóvá válásról, a keletkezett hulladékok minimalizálásáról, újrahasznosításáról.
A játékos feladatok a tanulók szemléletformálását, a szelektív hulladékgyűjtését, a komposztálást és a tudatos vásárlást szolgálták, illetve elindítani egy kedvező folyamatot a gondolkodásban oly módon, hogy a gyerekek szüleiket is bevonhassák ezen helyi kezdeményezésekben való részvételre.
A projektnap keretében a csoportversenyek mellett kézműves foglalkozások is voltak, ahol plakátok és állatfigurák is készültek újrahasznosított hulladékokból.
Szakáll Tibor intézményvezető