Az idén is folytatódik a Tanyafejlesztési program. A 2011 és 2017 között megítélt mintegy 9 milliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható a tanyavilág megújítására. Ebben az évben kiemelt figyelmet kapnak az induló tanyagazdaságok és a fiatal gazdák. A fejlesztési programnak köszönhetően eddig 1990 projekt valósulhatott meg.
A Magyar Idők cikkét szemléztük. Nagy István agrárminiszter a lapnak elmondta: a program első évében még csak a Homokhátság településeiről, valamint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alföldi kistérségeinek tanyás településeiről lehetett támogatási kérelmet benyújtani. Az évek során a rendelkezésre álló keretösszeg növekedésével a területi lehatárolás is bővült. 2012-ben már összesen 240 településről lehetett támogatást kérni, majd 2013-tól hét megye 68 járásának 724 településéről lehetett pályázni. Ez a szám az idén sem változik.
A felhívást várhatóan szeptemberben vagy októberben teszi közzé a minisztérium, a beérkező pályázatok elbírálása pedig 2019 év elején várható.
Az agrárminiszter elmondása szerint a teljes egészében hazai forrásokból finanszírozott program idei költségvetése 1,224 milliárd forint. A Magyar Idők úgy értesült, hogy ebben az évben kétféle konstrukció segítségével nyújtanak támogatást a tanyán élőknek: egy önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt felhívást és egy egyéni típusú, tanyai lakosok, tanyagazdák számára készült lehetőséggel.
A tanyagondnokokkal, a társadalmi szervezetekkel, valamint az önkormányzatokkal történt egyeztetések során kapott visszajelzések alapján az önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt pályázati konstrukció részeként az Agrárminisztérium ebben az évben főként a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, a tanyán élőknek szervezett programok, szolgáltatások megvalósítására, a tanyasi lakosokat célzó infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a gazdaságok és hálózataik támogatására koncentrál. Ezen túl az idén az induló és a legkisebb tanyagazdaságok támogatását is előtérbe helyezik.
Új mintaprogramokra is jut pénz
Továbbra is külön célterület a Tanyafejlesztési program továbbfejlesztését szolgáló többféle mintaprogram. Az idei év újdonsága, hogy a szőlészeti és borászati kultúra elterjesztését szolgáló mintaprogramokra is lehet támogatást nyerni. Mindkét célterületre egyedi támogatási kérelem benyújtásával lehet jelentkezni. A támogatások elsődleges kedvezményezettjei a gazdálkodó tanyák, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanyasi lakosság.
A tanyatámogatás feltétele, hogy a megvalósított beruházásoknak illeszkedniük kell a településfejlesztési koncepcióba, illetve a térség fejlesztési programjába.
A tárca tájékoztatása szerint az a cél, hogy javuljon a vidéki települések mezőgazdasági kultúrájához kapcsolódó őstermelői tevékenységek helyzete, megerősödjenek a helyi gazdaságok és megvalósuljanak a termeléshez kapcsolódó fejlesztések.
Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatáshoz a szükséges önerő aránya a pályázó típusától függ, de legfeljebb 25 százalék lesz – írja a Magyar Idők.
(Magyar Idők, magro.hu)