Az Európai Egyetemek szövetségéről és a krízishelyzetek kezeléséről egyeztettek az uniós tagállamok szakpolitikusai az Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanács ülésén, Luxembourgban. Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kiemelte: a beruházás az oktatásba és a korszerű képzésekbe növeli az országok ellenálló képességét a válságokkal szemben.
Az Európai Bizottság öt éve azzal a fő céllal indította útnak az Európai Egyetemek pályázatát, hogy a felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképességét stratégiai együttműködéseik kereteinek létrehozásával erősítse. Magyarország a kezdetektől támogatja a kezdeményezést, amelyben kiemelkedő számban vesznek részt magyar egyetemek. A szövetség elősegíti a hazai felsőoktatás bekapcsolódását az európai kutatási és innovációs térbe. A magyar egyetemek eddig mintegy 4,5 milliárd forint támogatást nyertek el más európai intézményekkel közös projektjeikre, húsz százalékos önrészüket a kormány átvállalja. A tavaly kezdődött programozási időszakban meghirdetett harmadik körben több magyar egyetem készül pályázni. A magyar delegáció vezetője fontos esélyegyenlőségi szempontként említette, hogy a szövetségből kimaradó intézmények is részesülhessenek uniós, regionális és tagállami szintű támogatásokban.
Az egyeztetés kiemelt témája volt az oktatást is érintő válsághelyzetek – a koronavírus-világjárvány mellett az ukrajnai háború – kezelése.
Bódis József kifejtette: „Az elmúlt időszak megmutatta, hogy az uniós tagállamok elkötelezettek az egységes fellépés és szolidaritás mellett az oktatásban is. Az ukrajnai háború kitörése óta több mint félmillióan menekültek Magyarország területére. A köznevelésben és szakképzésben tanulók folyamatos oktatása, felzárkóztatása érdekében a kormány heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít, a befogadó iskolák többlettámogatást kapnak. A középfokú képzést éppen befejezők ingyenes magyar érettségire jelentkezhetnek. Az egyetemi kollégiumokban több mint hétszáz menekültet szállásoltak el, sokan találtak átmeneti otthonra a határmenti szakképzési centrumok jóvoltából. Magyarország a bajbajutottak megsegítése érdekében a mobilitási pályázatok maradványösszegeinek átcsoportosítását javasolja az Európai Bizottságnak.”
Forrás: ITM, kormany.hu