Linné (1756) szerint „minden rovarnak megvan a maga oroszlánja, amely üldözi és irtja; a növények megtisztítása céljából ezeket a ragadozó rovarokat kellene megszelídíteni és óvni”. Véleményem szerint ez a megállapítás a kórokozókra és a gyomnövényekre is érvényes. A cikket ennek szellemében állítottam össze. Nagyrészt a gyomnövények természetes ellenségeiként fellépő rovarokról és gombákról írok.
Az eredményes szőlőtermesztéshez több károsítóval kell a gazdálkodóknak megküzdeniük, de a károsítókon kívül gyakran azok természetes ellenségeivel is találkozhatunk. A természetes ellenségeknek sokszor nemcsak elméleti, hanem gyakorlati jelentőségük is van vagy lehet. Elsősorban ezekkel foglalkozom. A táblázatból látható, hogy a parlagfűnek (Ambrosia artemisiifolia) több károsítója van, ezekből most csak ötöt mutatok be. A parlagfű nemcsak a szőlőben is előforduló gyomnövény, hanem humántoxikológiai gondot is okoz. Elterjedésének egyik oka az, hogy allelopátiája van, olyan anyagot bocsát ki (szeszkviterpénlakton), amellyel gátolja a többi gyomnövény csírázását, illetve növekedését.
Emiatt ezzel a gyomnövénnyel többet foglalkoztam, hogy hozzájáruljak az eredményes védekezéshez. Munkámban röviden írok a szőlőkártevők természetes rovarkárosítóiról is, mert összefüggésben vannak a szőlő gyomflórájával. Ezzel rá szeretném irányítani a figyelmet a szőlőben lévő életközösség összefüggéseire.
A parlagfüvet nemcsak kórokozók, hanem állatok is károsítják a táblázatban írtak szerint, ilyen a pirregő tücsök és a holdas faaraszoló. A fekete és fehér ürömöt a pirregő tücsök a tojásrakásával károsítja, csakúgy, mint a szőlővesszőt. A növény szárába egymás alá lyukakat fúr a tojócsövével, és oda rakja le a tojásait (a fotókon a tojásrakási helyek parlagfüvön láthatók, a lárva pedig az üröm szárában). A nehezen leküzdhető acatot a levéltetveken kívül a rozsda mindkét alakja oly mértékben tudja károsítani, hogy nem jelent nagy konkurenciát a szőlőben. Ezenkívül károsítja még a lapos pajzsbogár és az aknázólégy, valamint az árvácska-gyöngyházlepke lárvája.
A közönséges sarlófű bokros növekedésű, évelő, ernyősvirágzatú gyomnövény. Nevét a hármasan összetett, hosszú, sarlószerűen görbülő leveleiről kapta. Ez a melegkedvelő növény egyre gyakrabban jelenik meg a szőlőültetvényekben. A rozsda és a lisztharmat oly mértékben károsítja, hogy alig lehet ráismerni, és a beteg növény ivaros úton nem tud szaporodni.
A juhsóska a homokos, laza talajú ültetvényekben jelenik meg. A lisztharmaton kívül a 22-pettyes katicabogár lárvája is károsítja, de gyakran szívogatják a levéltetvek is. Legnagyobb ellensége a feketelábú sóska-levéldarázs, amelynek a lárvája teljesen elpusztítja a növény föld fölötti részét. Megfigyelésem szerint egy-egy levélen nyolc-tíz lárva sem ritka. A nappali pávaszem hernyója a nagy csalánon fejlődik, és még áttételesen is hasznos, ugyanis a szőlő egyik kártevőjének, az ékköves araszolónak a természetes ellensége a nappali pávaszem lárvájában is kifejlődik, a hernyó tehát a köztesgazdája.
Amennyiben a szőlőültetvényben vagy környékén nincs nagy csalán vagy komló, akkor az ékköves araszoló természetes ellensége, a fürkészdarázs nem tud fennmaradni, mert az ékköves araszolónak csak egy nemzedéke van, ezért a fürkészdarazsak táplálékhiány miatt elpusztulnának.
Meg kell említeni még, mint hasonló rügykárosítót, a kormos pillét és parazitáját, a fürkészdarazsat is. A kormos pille második nemzedéke is hasznos lehet, mert a szőlőlevél fonákán kirágja a nemezes szőlőatka nemezét, így hozzáférhetnek a ragadozó atkák (pl. a Tydeidae, Phytoseiidae, Stigmaeidae családba tartozók), és elpusztítják őket.
Forrás: Kertészet és Szőlészet, magyarmezogazdasag.hu, Dr. Mikulás József
