A baromfiudvarban élő különféle állatfajoknak eltérőek a takarmányigényeik, ám tartásmódjukból eredően az ellátásukat nem tudjuk fajonként, fajtánként külön-külön megoldani. Ezért célszerű olyan keveréket adni az állatoknak, ami minden fajtának megfelelő összetevőket tartalmaz.
Csak komolyabb tenyészetekben megoldott a baromfiudvar lakóinak elkülönített tartása, amire a tenyésztés szempontjából szükség is van. Egy hobbi célú baromfiudvarnál előny a változatosság, hiszen a többféle szárnyas látványosabb a szemnek, emellett tojás- és húshasznosítási céllal tartott állományban is kedvező a vegyes „szín”.
Ez azonban kihívásokat rejt, hiszen a többféle állat többféle tartásmódot és takarmányt igényel. A tartási helyet ezért úgy kell kialakítani, hogy mindegyik állat megtalálja benne a számára megfelelő körülményeket. Víziszárnyasoknak vízfelületre van szüksége, a lábtollasoknak pedig az a fontos, hogy lábaik kevéssé szennyeződjenek. De a megfelelő tartási körülmények mellett a takarmánykeverék összeállítására is gondot kell fordítani, hogy minden állat megtalálja, ki tudja válogatni belőle a számára szükséges összetevőket.
A víz kihat a táplálkozásra
A vadon élő szárnyasok maguk kutatják fel a létfenntartásukhoz szükséges vizet és táplálékot. Erre részben lehetőséget tudunk biztosítani haszonállataink számára is.
A mezőző galambok is ellátásuk jelentős részéről maguk gondoskodnak, és egy tanya körül élő baromficsapat is – ha elég tágas az életterük – önerőből magvakhoz, zöld eleségekhez, rovarokhoz juthat.
Zárt tartás esetén az állatok teljesen a gazdájukra vannak utalva – takarmány terén is. Az állatok kondíciója függ a táplálásuktól, a táplálkozásuk pedig az itatástól. Épp ezért friss és tiszta vizet folyamatosan biztosítsunk szárnyasaink számára! Az algás, koszos pocsolyákból jobb híján isznak ugyan az állatok, de ezek megbetegedések előidézői is lehetnek, és ha még ezt meg is ússzák, ilyen minőségű vízből kevesebbet fogyaszt az állat, emiatt kevesebbet is eszik, ami kihat fejlődésére, hús- és tojástermelésére.
A takarmánykeresés egyféle elfoglaltság is
A baromfifélék jó takarmánykeresők, kapirgálásuk során rovarok, férgek és apró magvak, növényi hajtások után kutatnak szinte egész nap. Ezzel változatos táplálékhoz jutnak, emellett elfoglalják magukat ennek felkutatásával, így kevésbé fordulnak a kannibalizmus felé, mint az ingerszegény környezetben élő zárt tartású társaik.
Olyan esetben, amikor a saját táplálékkeresés biztosítására nincs mód, akkor legegyszerűbb a fajnak és életkornak megfelelő tápok, később magkeverékek etetése.
A tápok kiválthatók darált formában kukoricával, árpával, búzával, rozzsal, cirokkal, takarmányborsóval és napraforgóval.
A szemestakarmányt száraz időben a talajra szórva is kínálhatjuk, így természetesebb módon keresve, válogatva jutnak hozzá a madarak. Nedves talajra ne szórjunk takarmányt, mert az beszennyeződhet, és a tápokat is inkább vályús etetőből kínáljuk.
Ahogy az elmúlt évtizedekben az emberek is – és nem biztos, hogy előnyös – kényelmesebbnek tűnő életmódra váltottak, úgy igaz ez a baromfiudvar lakóira is: sokkal inkább készen kapják az eledelüket, mint évtizedekkel korábban, amikor részben azt nekik kellett felkutatni. És mivel napjainkban inkább rajtunk áll, hogy mit esznek fel, így a megfelelő táplálásról a gazdának kell gondoskodnia. Most felsoroljuk a leggyakoribb szemestakarmányokat, amelyekből változatos keveréket készítve megfelelő takarmányt biztosíthatunk állatainknak.
Leggyakoribb magféleségek
A szemestakarmányok közül a kukorica könnyen emészthető, nagy energiatartalmú, ezért állandó helye van a keverékben. Ám túletetése előnytelen, mert a belső szervek körül elzsírosodást okozhat.
A kukorica etetése szép sárgás színt ad a baromfi bőrének. A takarmány 30-70 százaléka lehet kukorica, a téli hidegben nagyobb, nyáron inkább kisebb arányban adagoljuk!
A zsírosodásra hajlamos baromfiféléknek is kisebb mennyiségben tegyünk belőle a magkeverékbe! Adható szemesen vagy roppantva, a lényeg, hogy a csőrmérethez igazodva a baromfi fajának, fajtájának és életkorának megfelelő legyen.
A búza nehezebben emészthető, de magasabb fehérjetartalmú takarmány a kukoricához viszonyítva. Segíti a tojástermelést. Szinte minden baromfifélének megfelelő szemesen, darálás nélkül, 30-50 százalékos arányban adható. A tritikálé szintén magas fehérjetartalmú, ezért a búzához hasonló mennyiségben – vagy azt helyettesítve – adhatjuk.
Az árpa és a zab is jó élettani hatású, viszonylag nehezebben emészthető, magas rosttartalmú takarmány, melyek emiatt nem hizlalnak, hanem inkább eltelítik az állatot.
Ezeket soha ne szemesen, hanem csak darálva adjuk a baromfiudvar lakóinak, mert ahogy mondják: megszúrhatja a begyüket. A keverékben 10-15 százaléknyi arány elegendő ezekből.
A napraforgó jót tesz a tollazatnak és a tojástermelésre is kedvező hatású, legfeljebb 10-15 százalékban etetve. A szója és a takarmányborsó fehérjenövények, áruk is magas. E két okból 3-5 százaléknyi elegendő a takarmányba keverve. Ha túl sokat etetünk ezekből, hamarabb kimerülnek a madarak és korábban megszűnik a tojástermelő képességük.
A változatos táplálkozásért e fő magféleségeket kiegészíthetjük kölesekkel, cirokkal, fénymaggal, melyek mind igen drágák, így tényleg inkább csak „desszertnek” érdemes adni.
A cirok, a fürtös köles, a muhar, de még a napraforgó is adható úgy, hogy az egész termést kínáljuk az állatoknak, így aktívabb közreműködésük szükséges a magok megszerzéséhez.
Kellenek a kiegészítő táplálékok is
A jól összeállított magkeverékek mellett rendszeresen adjunk zöldtakarmányt a baromfiudvar lakóinak. A konyhai zöldségmaradékkal, pucolásból maradt héjakkal is jól elszórakoznak, miközben esznek is belőlük. A főtt burgonyát darával keverve is kedvelik a házi szárnyasok, illetve reszelt répákat (sárgarépa, takarmányrépa), tökféléket is adhatunk nekik alkalmanként. A túró és a főtt tojás is szerepelhet az étlapjukon, bár utóbbit egyes tenyésztők nem javasolják, nehogy rákapjanak a tojásevésre. Forrás: Kistermelők Lapja, magyarmezogazdasag.hu, Nagy Z. Róbert
